A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Elismerték a védelmi igazgatás területén végzett kiemelkedő szakmai munkát.
Egyéniben bronzéremmel, csapatban tisztes helytállással zártuk az Országos Terepfutó Bajnokságot.
Toboroztunk és érzékenyítettük a fiatalokat a büntetés-végrehajtási szakma irányába.
Szakmai egyeztetésen vett részt a bv. bíró intézetünkben.
Nem telhet el a nemzetközi nőnap a női kollégák köszöntése nélkül. Ennek apropóján az idei évben is ápoltuk a sok éves hagyományt, melynek keretében az erősebb nem képviselői kedveskedtek és tiszteletüket fejezték ki az intézet hölgy dolgozói irányába.
Idén munkatársunk arany fokozatú elismerést kapott ügyfélszolgálatos feladatellátása okán.
Az idei évi oktatási tervének megfelelően - a közelmúltban - tartottuk meg az első oktatási napunkat, ahol a személyi állományi tagok mellett valamennyi szakterület képviseltette magát.
Munkaértekezletet tartottunk a bv. törvényességi felügyeleti és jogvédelmi ügyésszel közösen. A találkozó létrejöttét az elmúlt év együttműködésének értékelése, és a 2024-es évben rejlő változások helyi szintű realizálódása indokolta.
Egykori kollégáink tértek vissza intézetünkbe egy rövid találkozóra.