A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Immár két egykori fogvatartott példája bizonyítja az Új Élet börtönprogram létjogosultságát: a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet a Szent Márton Köpenye Alapítvánnyal együttműködve jelentős sikereket ért el a fogvatartottak reintegrációjában.
A dr. Székely János szombathelyi megyés püspök által alapított szervezet tavaly két - családi és egyéb kapcsolatokkal nem rendelkező - egykori fogvatartottat fogadott be, akiknek lakhatást és végzettségüknek vagy hozzáértésüknek megfelelő munkahelyet is biztosítottak. A két szervezet közötti folyamatos egyeztetés és az utánkövetés után elmondható, hogy az együttműködés sikeres: az egyik volt fogvatartottnak – családi kapcsolatai rendezését követően – megoldódott a lakhatása és munkát talált, a programban részt vevő másik egykori fogvatartott pedig azóta élettársi kapcsolatban él és szintén dolgozik. Az alapítvány mindkettőjükkel tartja a kapcsolatot, munkatársaik figyelemmel kísérik életútjukat.
A Szent Márton Köpenye Alapítvány 2022-ben indította el az Új Élet börtönprogramot, melynek lépéseit a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel kötött együttműködési megállapodás szabályozza. Az alapítvány munkatársai egyebek mellett lakhatási problémáik megoldásában, munkahely-keresésben segítik a szabadulásuk után a programba bekapcsolódó fogvatartottakat, akik a társadalomba történő visszailleszkedésükhöz lelki támogatást is kapnak.