A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Az I. Agglomerációs Központ toborzó csoportjának rendezvénynaptárában márciusban is sok bejegyzés szerepel: a börtönben és külső helyszíneken is folytatják a bv-s hivatás népszerűsítését.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Kisalföldi Agrár-, valamint a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum bűnmegelőzési tanácsadóinak köszönhetően nem telik el úgy hét, hogy ne érkezne látogatócsoport a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Ezek az elsősorban bűnmegelőzési célzatú látogatások a büntetés-végrehajtási hivatás sokszínűségének bemutatásához is remek alkalmat szolgáltatnak, hiszen a diákok szembesülhetnek azzal, hogy a körlet- és biztonsági felügyelők mellett – többek között - ápolók, orvosok, pszichológusok, szociális szakemberek is dolgoznak az intézetben. Az intézetbe a vármegye határain túlról is érkeznek érdeklődők: nemrég egy mosonmagyaróvári technikum diákjai jártak a Külső Söptei úton lévő intézetben, március 20-án pedig a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói ismerkednek a szombathelyi börtönnel.
A toborzással foglalkozó kollégák rendszeresen kitelepülnek a vármegye nagyobb rendezvényeire – legközelebb március 29-én a VII. Jánosházi Félmaratonra -, havonta két alkalommal pedig a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain kapnak lehetőséget arra, hogy tájékoztassák az álláskeresőket az agglomerációhoz tartozó bv. intézetekben betölthető álláshelyekről. Február végén a Sárvári Járási Hivatalban jártak kollégáink, legutóbb – március 5-én – pedig Gombás Tíra bv. őrmester a Szombathelyi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán ismertette az érdeklődőkkel a szombathelyi bv. intézet személyi állományához történő csatlakozás feltételeit, az illetményen felüli juttatások rendszerét és a helyben elvégezhető, 14 hetes alapképzés részleteit. A foglalkoztatási osztályok munkatársaival ápolt remek szakmai kapcsolat részeként március 12-én a Szombathelyi Járási Hivatal foglalkoztatási szakemberei látogatnak el a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hogy ők maguk is meggyőződjenek arról, milyen pozíciók és munkakörülmények várják a bv. intézet iránt érdeklődő álláskeresőket.