A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kutatóknak, szakdolgozóknak
Kedves Kutató!
Ezen a felületen a Büntetés-végrehajtáson belüli kutatási tevékenységhez kapcsolódóan talál hasznos információkat, segítséget. Itt tájékozódhat a kutatási kérelmek benyújtásának módjáról, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja által működtetett Könyvtáráról, illetve elnavigálhat a büntetés-végrehajtási szervezet által kezelt szakirodalmak (Börtönügyi Szemle, Börtönstatisztikai Szemle) felületeire.
Kutatási, szakdolgozati kérelmek
A belügyi tudományos kutatói és tudományszervezői munkáról szóló 6/2006. (BK. 4.) BM utasítás értelmében azon személyeknek, akik a Belügyminisztérium hivatali egységeinél, illetve a belügyi szerveknél tudományos kutatást kívánnak folytatni – néhány kivételtől eltekintve – kérelmet kell benyújtaniuk.
Kérelemhez, engedélyhez nem kötött kutatások az alábbiak:
a) a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított országos hatáskörű szerv vezetője által megrendelt kutatások;
b) a szervezeti felelősségi hatáskörbe tartozó, a szervezeti tevékenységhez, a szervezeti stratégiához és fejlesztési feladatokhoz kapcsolódó alkalmazott kutatások, kísérleti fejlesztések, innovációs folyamatok;
c) a hazai és nemzetközi pályázatok keretében folytatott kutatások;
d) a felsőoktatásban és a doktori képzésben tanuló polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál foglalkoztatottak kutatásai.
A kutatási kérelmek benyújtásának lehetősége folyamatos, azonban az elbírálásban közreműködő Kutatáskoordinációs Bizottság rögzített időpontban történő ülései miatt a következő befogadási határidők figyelembevétele ajánlott: adott évben január 1., április 1., július 1., október 1. A Kutatáskoordinációs Bizottság adott évben legalább négy alkalommal, negyedévente ül össze: január közepén, április közepén, július közepén és november közepén. A kutatást befogadó szerv a Kutatáskoordinációs Bizottság kutatásmódszertani befogadhatóságának javaslata alapján a Bizottság ülésétől számított 15 munkanapon belül dönt a kutatási kérelem engedélyezéséről.
A kutatások engedélyeztetése a Kutatási kérelem űrlap benyújtásával kezdeményezhető, a következő módokon:
- elektronikus formában a magyarorszag.hu weboldalról, az Oktatás, Kutatás / Kutatás / Belügyminisztérium – Kutatási kérelmek benyújtása, Jelentkezés a Belügyi Doktori Kollégiumba, Csatlakozás a Belügyi Tudományos Adattárhoz pontból, a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatással;
- a Kutatási kérelem űrlap – a Belügyi Tudományos Tanács honlapjáról történő – letöltésével, kitöltésével és postai úton történő beküldésével a következő címre: Belügyminisztérium, Tudománystratégiai és - koordinációs Főosztály, 1903 Budapest, Pf. 314.
További részletek és a Kutatási kérelem űrlap a Belügyi Tudományos Tanács honlapján (https://bm-tt.hu/kutatoknak/) megtalálhatók.
A büntetés-végrehajtási szervezet könyvtára
A büntetés-végrehajtási szervezet könyvtára a börtönügy irodalma tekintetében országosan egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik. Elsősorban a büntetés-végrehajtás szakirodalmát gyűjti - könyvek, tanulmányok, úti jelentések, fordítások formájában -, gyűjtőkörébe tartoznak azonban a büntetés-végrehajtással közvetlen vagy közvetett kapcsolatban lévő jogi, közgazdasági, pedagógiai, szociológiai, pszichológiai kiadványok is. A könyvtár állománya a könyvekkel, folyóiratokkal és egyéb dokumentumokkal együtt mintegy 8 ezer könyvtári egységet tesz ki.
A könyvtári szolgáltatásokat a büntetés-végrehajtás dolgozói mellett hallgatók, kutatók, magánszemélyek is igénybe vehetik. A könyvtár használatának feltétele a beiratkozás, amelynek nincs díja.
Beiratkozás után minden könyvtárhasználót ingyenesen illetnek meg a következő szolgáltatások:
• A könyvtár látogatása.
• A könyvtári dokumentumok meghatározott körének kölcsönzése, előjegyzése, a kölcsönzési határidő meghosszabbítása.
• A kölcsönző térben és a kézikönyvtárban elhelyezett nyomtatott dokumentumok helyben használata.
• Az állományfeltáró eszközök használata.
• Információ a könyvtár és a könyvtári rendszer szolgáltatásairól.
• Segítségnyújtás az adatbázisok és a számítógépes információforrások használatához.
• Tájékoztatás a könyvtár és más könyvtárak állományáról, a könyvtár által készített adatbázisokban, adattárakban, az interneten elérhető információkról, valamint közhasznú információkról.
• Bibliográfiai és szakirodalmi tájékoztatás, irodalomkutatás, témafigyelés.
• Könyvtárközi kölcsönzés helyben használattal.
Fontos! A könyvtáros munkájának hatékonysága és a kölcsönzés meggyorsítása érdekében kérjük, hogy a könyvtárba látogatása előtt a kölcsönözni/átnézni kívánt könyvek listáját leltári számmal küldje el az elérhetőségben megjelölt email címre.
A büntetés-végrehajtási szervezet könyvtári katalógusa az alábbi linken érhető el: http://1194.netlib.hu/katalogus
A könyvtár címe: 1063 Budapest, Szív utca 60. III. emelet
A könyvtár telefonszáma: +36-1-261-7011
A könyvtár nyitvatartása: keddenként 8:30-12:00 és 13:30-15:30 között, illetve megbeszélés alapján.
A könyvtárlátogatáshoz telefonos bejelentkezés szükséges!
A könyvtár megbízott vezetője:
Apró Andrea bv. ra.
apro [dot] andreabv [dot] gov [dot] hu
Büntetés-végrehajtási szervezet kiadványainak (Börtönügyi Szemle, Börtönstatisztikai Szemle, Bv. Évkönyv, Bv. Hírlevél, Börtönújság) online elérhetőség itt található.