A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
A szempci fenyítőház 1772. szeptember 4-én nyította meg kapuit.
Magyarországon az első központi börtön – az erről szóló első törvénycikk, majd helytartó tanácsi körrendelet után jelentős késéssel – magánkezdeményezésre létesült. Gróf Esterházy Ferenc, Mária Terézia magyar tanácsosa – akiről okkal feltételezhető a nyugat-európai börtönreformok ismerete – 1770-ben telket és épületet ajánlott fel Szempcen, egy országos fenyítőház létesítésére. A szempci fenyítőház 1772. szeptember 4-én nyílt. Ide utalták a „javíthatatlanokat és a kihágókat, illetve a halálbüntetésre kevésbé érdemeseket, vagy attól kegyelemből felmentetteket”, de felvettek a fenyítőházba szülők által beküldött rossz magaviseletű gyermekeket is, amennyiben eltartásukról a szülők gondoskodtak. Az első fenyítőház tehát sajátos keveréke volt a mai börtönnek, dologháznak, illetve a fiatalkorúak javítóintézetének. Az intézetet – alapítása után alig 8 évvel – az épület egészségtelen volta miatt előbb Tallósra, majd 5 évi működés után, 1785-ben Szegedre helyezték.