A Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei a 2018-as évben 146 ezer pár lábbelit, 42 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és 69 ezer darab bőrterméket készített az Ipoly Cipőgyár Kft. üzemcsarnokában.
Az állománytagjainkból szerveződő Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör „80 év a Doni Katasztrófa árnyékában” c. programja keretében, idén is megszervezte a már másfél évtizedes múltra visszatekintő Füzéri Hősök Napját, melyhez ezúttal a katonai hagyományőrzéshez kapcsolódó konferenciára is sor került.
A Szakály András bv. törzszászlós vezetésével működő hagyományőrző és helytörténeti kör Füzér település, tágabban pedig a zempléni katonai emlékek feldolgozásával, megismertetésével és bemutatásával foglalkozik, a katonai hagyományőrző programok mellett. A Magyar Falu Program keretében, a doni katasztrófa 80. évfordulóján megvalósuló pályázati programjuk számos eleme közül, 2023. december 2-án egy olyan minikonferenciára került sor, amelyen a honvédelem, a kadétprogram és a katonai hagyományőrzés kapcsolódási pontjait vizsgálták előadásaikban az előadók. Kababik Edina, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatónője, előadásában azt a partnerségen alapuló jó gyakorlatot emelte ki, amely a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, a Börtönmúzeum, valamint a kadétprogramban résztvevők között kialakult. A 2018-ra, jóvátételi programban megújult sátoraljaújhelyi Hősök Temetője kiemelt helyszíne oktatási programjuknak, a Börtönmúzeum által a hagyományőrzőkkel ide szervezett november 11-i megemlékezések pedig hangsúlyos helyet kapnak a kadétok múlt iránti érdeklődésének és tiszteletének felkeltésében.