A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
2025. április 21-én, húsvéthétfőn reggel meghalt Ferenc pápa, a katolikus egyház feje, akit hivatali ideje alatt két alkalommal is a sátoraljaújhelyi fogvatartottak által készített kerámia dísztárggyal ajándékoztak meg.
Ferenc pápa 88 éves korában hunyt el, 12 éves egyházfői kormányzását követően. Életútját számtalan írásban méltatták már, közvetlenül a halálát követő órákban is.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön sajátos kapcsolódási pontjára szeretnénk rávilágítani. Az intézet kerámiaműhelyében két alkalommal készítettek számára a fogvatartottak ajándékot. Első ízben a néhai Hajdú Miklós börtönlelkész, az első hazai börtöncursillo megszervezőjének kérésére készítettek az elítéltek a Cursillo mozgalom 2015. évi római találkozójára a Szentatyának egy megbilincselt, mégis áldást adó kézfejet. Második alkalommal a pápa 2023-as magyarországi apostoli látogatása alkalmával a rendvédelmi szervek részéről az őt köszöntő dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány egy szintén Sátoraljaújhelyen készült kerámia rendőrautó modelljét nyújtotta át részére.
Megtisztelő, hogy a fogvatartottak lelkipásztori ellátását mindig szívén viselő katolikus egyházfő iránti tiszteletünket így, közvetett módon kétszer is kifejezhettük.
Nyugodjék békében!