A büntetés-végrehajtási szervezet részt vett az Ideiglenes Biztonsági Határzár első sorához szükséges elemek legyártásában, és a Magyar Honvédséggel közösen részt vállalt annak megépítésében is. A második sor kerítés elkészítése viszont már teljes egészében a büntetés-végrehajtás feladata volt: a második kerítés szakembereink irányításával és összesen 700 fogvatartott munkáltatásával határidő előtt, már 2017 tavaszára befejeződött.
Az EFOP 1.3.3.-16 projekt keretében december 14-én „Intő” jóvátétel valósult meg a Szolnoki Szolgáltatási SZC Sipos Orbán Szakképző Iskolája és Kollégiumában, amelyen hetven gyermek vett részt.
A program megvalósulását három felkészítő foglalkozás előzte meg, amelyeken két női és négy férfi fogvatartott vett részt decemberben. A foglakozásokon motivációs, bűnmegelőzési intelmekkel díszített, illetve azokkal ellátott könyvjelzőket készítettek a diákoknak a programon résztvevők.
A helyszínen Bartal Mónika bv. őrnagy, vezető reintegrációs tiszt előadásában ismertette a fogvatartottak napirendjét példákkal illusztrálva. Kihangsúlyozta azt is, hogy a bűnelkövetés milyen szankciókat vonhat maga után. A könyvjelzőket kiosztó elítélt is beszélt a diákokhoz, aki saját hibáiból okulva már meggyőzőbben hatott a tanulókra: a megbánáson kívül kihangsúlyozta a tanulás fontosságát, a tanáraik és szüleik irányába történő tisztelettudó magatartást is. A program zárásaként az EFOP-tanácsadók a könyvjelzőkön szereplő intelmekről folytattak a mintegy hetven gyermekkel interaktív beszélgetést.
A diákok érdeklődőek voltak, feltett kérdéseikre kielégítő választ kaptak, az ajándékokat örömmel fogadták. A jóvátételi program megvalósulását követően a záró csoportfoglalkozáson, a külső helyszínen részt vevő elítélt megosztotta tapasztalatait fogvatartott társaival. A tanácsadók ismételten kitértek a megbánásra, a károkozással való szembenézésre, a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, valamint a helyi közösség befogadó attitűdjére.