A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Két nap alatt két szakmaképzés vizsgáira került sor intézetünkben az EFOP 1.3.3-16 projekt keretében.
Augusztus 28-án 16 fő kerti járdakövező vette át oklevelét, majd ezt követően, 29-én 13 fő állatgondozó OKJ-és bizonyítványát az országos projekt BM szakmai vezetőjének jelenlétében.
A nyár folyamán megvalósított gyakorlat-orientált képzések gyakorlati színtere kerti járdakövező képzés esetén az alegység volt. A sétálóudvarba bevezető járdaszakasz újult meg a képzés zárásaként. Ez volt a vizsgafeladat fogvatartottjaink számára.
Az állatgondozó OKJ-és szakmaképzéshez a gyakorlati helyszínt a Pálhalmai Agrospeciál Kft. hangosi és újgalambosi telepei biztosították. A szóbeli és a gyakorlati vizsga helyszíne a Kft. sertéstelepe volt, ahol a vizsga napján is születtek kismalacok. Vidékre szabaduló fogvatartottak esetében a végzettség megszerzése tovább növeli az elhelyezkedés esélyeit.
A vizsgán nyújtott teljesítménnyel a BM szakmai vezető, a képző intézet, valamint a vizsgabizottság is meg volt elégedve.
Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.