A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Bv. Intézetet 1902-ben alapították, és levéltári anyagok szerint 40-50 fogvatartott dolgozott akkoriban a rabműhelyben. Fő termékük a fonott kosár és a bajuszpödrő dobozka volt, amely iránt nagy kereslet mutatkozott akkoriban.
2019. december 06-án az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú a „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt program keretein belül a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban jártunk.
35 db különböző plüss figurát adományoztak az elítéltek a Kórház gyermekosztályának kisbetegei számára, akik mosollyal fogadták a játékokat.
A figurákat a szabástól az összevarrásig a fogvatartottak teljes egészében több hetes munka eredményeképpen kézzel készítették. A kórház főigazgató főorvosa Dr. Szepesvári Szabolcs is jelen volt az átadásnál.
A jóvátételi program célja, hogy csökkentse a fogvatartott a bűntudatát, az önzetlen, saját szempont szerinti cselekedettel pedig úgy érezzék, hogy tettek valami jót a közösségért.
Fontos még, hogy e programok által a helyi közösség érzékenyítésén keresztül fogvatartottal szemben felállított előítéletek enyhüljenek.