1896. október 27-ei alapítása óta a Budapesti Fegyház és Börtön speciális funkciója a bv. intézetek közötti fogvatartotti szállítások, mozgatások biztosítása, ebből ered köznyelvi elnevezése is. A „Gyűjtő” napjainkban is az országos körszállítások helyszínéül szolgál, amelyek alkalmával hétfőnként az ország összes bv. intézetéből közel 1500 fogvatartottat szállítanak ide, hogy aztán továbbszállítsák őket a célintézetekbe.
A Magyar Börtönügyi Társaság Jogi Szekciója 2018. február 22-én szekcióülést tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán. A rendezvény aktualitását az adta, hogy negyedszázada lépett hatályba az 1993. évi XXXII. törvény, amely a rendszerváltást követő börtönügyi kodifikáció vitathatatlanul legfontosabb büntetés-végrehajtási jogi eredménye.
A szekcióülésen előadást tartott Dr. Pallo József bv. ezredes szekcióvezető, aki komplexitásában ismertette a kodifikációs történéseket, és megvilágította a normaszöveg mögött rejlő büntetőfilozófiai összefüggések, valamint az Európai Börtönszabályok kapcsolatát. Előadását követően Dr. habil Kabódi Csaba, az ELTE ÁJK egyetemi docense elevenítette fel személyes emlékeit a korszak szakmai kihívásainak leküzdésével kapcsolatban, amelynek tevékeny résztvevője volt. Előadásában a kodifikációs tevékenységhez kapcsolódó eddig ismeretlen szakmai részleteket is megismerhetett a hallgatóság.
A szekcióülés kerekasztal-beszélgetéssel zárult, mely során többen beszámoltak személyes tapasztalataikról a korszakos jelentőségű jogszabály megjelenését követő időszakból.
A soron következő szekcióülésre a hagyományoknak megfelelően az Emberi Jogok Világnapján kerül sor, amely minden év december 10-ére esik.