A büntetés-végrehajtási szervezet részt vett az Ideiglenes Biztonsági Határzár első sorához szükséges elemek legyártásában, és a Magyar Honvédséggel közösen részt vállalt annak megépítésében is. A második sor kerítés elkészítése viszont már teljes egészében a büntetés-végrehajtás feladata volt: a második kerítés szakembereink irányításával és összesen 700 fogvatartott munkáltatásával határidő előtt, már 2017 tavaszára befejeződött.
A somogyi bv-s csapat szerepelt a legjobban a büntetés-végrehajtási intézetek közül a Belügyminisztérium 2024. évi Országos Atlétikai Bajnokságán. A győztes Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet öt fővel képviseltette magát a májusban megrendezett nagyszabású sporteseményen.
Elsősorban a gazdasági szakterület karrierlehetőségeiről adott tájékoztatást a büntetés-végrehajtási szervezet Gazdasági Ellátó Intézete és az V. Agglomerációs Központ a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak.
Napközben fegyelmi, nyomozótiszt és sajtóreferens a börtönben, este Linzerné a Soproni Petőfi Színház színpadán. A két feladat között beugrik egy (vagy két) kóruspróbára, vagy éppen operettestre készül. Mindemellett társként, anyaként és nagymamaként is számíthatnak rá a szerettei. Horváth Enikő Sára bv. alezredest, előadóművészt faggattuk.
Tragikus hirtelenséggel, életének 48. évében elhunyt Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, a II. Agglomerációs Központ (Budapesti Fegyház és Börtön) parancsnok-helyettese. Ezredes úr 25 éven át szolgálta hazáját a büntetés-végrehajtási szervezet munkatársaként.
A Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben az egyik legkedveltebb időtöltés a fogvatartottak körében a könyvtár látogatása, könyv kölcsönzés. Az elmúlt évek viszonylatában folyamatosan javuló tendenciát mutatnak a statisztikák: az intézet fogvatartotti állományának 80 százaléka veszi igénybe a könyvtár nyújtotta kikapcsolódási, önképzési lehetőségeket. Hetente 60-70 fogvatartott jelentkezik könyvtár látogatásra.
Pünkösd napjának alkalmából megtartott istentiszteleten juthattak lelki feltöltődéshez a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai.
Május közepére új kifutókat alakítottak ki két hónap alatt a Vadaspark lakóinak az ország egyik legfiatalabb állatkertjében a Szegedi Fegyház és Börtönben kisítéletüket töltő elítéltek, felügyelők kíséretében.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága határozottan visszautasítja az antifa támadásokkal gyanúsított olasz nő édesapjának újabb, valótlan tartalmú állításait.
Hamarabb kelt ki a szokásosnál a Húsvét után vetett szántóföldi növények magja a Nagyfa-Alföld Kft. 680 hektáros területén, ahol a növényápolási munkákat a gépek mellett fogvatartottak végzik.
A csengeri börtön építésében a mai napon részt vevő 97 fogvatartottból 12 fő, míg a 37 munkáltatást biztosító személyi állományú tag közül 3 fő torokkaparást és szemirritációt tapasztalt.