A 29 büntetés-végrehajtási dolgozó közel 13 liter vért adott a BVOTRK által szervezett véradó napon.
EFOP csoportfoglalkozáson és egyházi rendezvényen emlékeztek az elítéltek január harmadik hetében a kultúra napjára a Csillagbörtönben.
A korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével elfogott férfi elsőfokú, 3 év börtön fokozatú szabadságvesztés-büntetését a Pécsi Törvényszék 4 év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra súlyosította.
2022-ben a harmadik emeleten folytatódnak a megújuló bal csillag rekonstrukciós munkálatai. A felújítás ezen szakasza külső vállalkozó bevonása nélkül, kizárólag fogvatartotti munkaerő hasznosításával zajlik. Az elítéltek 6-8 fős csoportokban, kollégáink felügyelete mellett dolgoznak.
A 2021. évi kiugró mértékű felújítások után folytatódnak a rekonstrukciós munkák a Heves Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Január közepén megkezdődött a zárkák felújítása a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri épületében.
Lezárult a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló épület felújításának első üteme, így az épületegyüttes korszerűsítési terveinek újabb lépése valósult meg.
Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes Facebook oldalán számolt be arról, hogy a Kormány a rendvédelem hivatásos állományának megbecsülése érdekében 2022 januárjától tíz százalékos illetményemelést hajtott végre.
Tizenkét fogvatartott folytat szakács tanulmányokat a Budapesti Fegyház és Börtönben. A gyakorlati modul december végi állomásaként az elítélteknek portfóliót kellett bemutatniuk az általuk készített és feltálalt ételekből.
A vádlott a sértettet erőszakkal és fenyegetéssel akadályozta a jogszerű eljárásában.