December 7-én rendezték meg a Rendészeti Szervek 2017. évi Országos Pontszerző Bajnokságának díjátadóját. A jutalmakat a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendészeti Szervek Kiképző Központ Vágóhíd utcai sportobjektumában adták át.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
A Szegedi Fegyház és Börtön dolgozóinak gyermekei kaptak ajándékot és műsort advent első hetében, a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében.
Díjátadó ünnepségen adták át az országos pontszerző sportbajnokságon kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőröknek, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem munkatársainak 2017. december 7-én, Budapesten a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendészeti Szervek Kiképző Központ Vágóhíd utcai sportobjektumában a kiemelkedő teljesítményt igazoló okleveleket.
Befejeződtek a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet Imatermének felújítási munkálatai.
Lármától volt hangos a Venyige utcai objektum színházterme. A hangzavart több mint száz gyermek okozta, ugyanis ott járt a Mikulás a manóival és krampuszával.
140 évvel ezelőtt született Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. Ebből az apropóból a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási intézet alegységeiben vetélkedőket és versmondó versenyeket szerveztek.
A hagyományoknak megfelelően idén is megérkezett a Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményeibe a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti alegységének Mikulása. A fogvatartottak színvonalas és szórakoztató mesedarabbal, közös énekléssel készültek, majd a műsor végén Télapó kiosztotta ajándékait a közönségnek.
A Talentum Alapítvány a fogvatartottak reszocializációjának elősegítését célzó, tréning jellegű programokat működtet heti rendszerességgel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
"Galaxisokat is élmény figyelni, de egy gyerek első huszonnégy hónapja lélegzetelállító."
Vera Rubin
2017. október 30-án különleges vendégek, a Nyíregyházi Egyetemen tanuló roma diákok érkeztek a fogvatartottakhoz a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.