A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet az elmúlt hétvégék alkalmával ismételten képviseltette magát a térség különböző városainak fesztiváljain.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Augusztus 20-án, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartott központi ünnepségen egyik kollégánk országos parancsnoki elismerésben részesült.
Újra IPA lövészverseny volt az intézet lőterén, 19 csapat vetélkedett, külföldi és hazai rendvédelmi „színekben”.
A nemzeti ünnep alkalmából műsorral készültek a női fogvatartottak.
2017. augusztus 7. és 11. között immár hagyományosan szerveztek „egészséghetet” a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A Szegedi Fegyház és Börtön Szent Jobb lator Kápolnájában augusztus 20-án az új kenyér áldásával kezdődött az ünnepi szentmise, majd a fogvatartottak versekkel, Szent Istvánról szóló történetekkel emlékeztek a jeles évfordulóra.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet központi ünnepségén dicséretet és tárgyjutalmat kapott a Szegedi Fegyház és Börtön három dolgozója.
Az idei évben is megemlékeztünk az államalapítás, valamint az újkenyér ünnepéről. Dr.Kaszó Gyula lelkész úr felkészítésével és irányításával a fogvatartottak ünnepi műsorral készültek, és a műsor iránt érdeklődő társaikkal közösen emlékeztek.
Augusztus 20-án, Szent István király napján, negyven fogvatartott részvételével Ünnepi Katolikus Liturgiát tartott Nagy Imre börtönlelkész az intézet közösségi termében.