A Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézetben működő fogvatartotti digitalizáló szakkör számos korszakos börtöntörténeti kiadvány publikálásához járul hozzá. A dokumentumok az Összefogás a Börtönügyért Egyesület (ÖBE) honlapján érhetőek el.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes a Balassagyarmati Fegyház és Börtön mellett működő Ipoly Cipőgyár Kft. üzemrészeit tekintette meg. Államtitkár úr hangsúlyozta, hogy a jövőben is folyamatos betekintést adunk a rabok által végzett sokrétű munkáról.
Értesítési és magasabb készenlétbe helyezési gyakorlatra került sor a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.
Idén első alkalommal adhattak vért a Balassagyarmati Fegyház és Börtön valamint az Ipoly Cipőgyár Kft. dolgozói.
A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumának végzős diákjai voltak a hallgatói annak a pályaorientációs előadásnak, melyet a IV. Agglomerációs Központ szervezésében intézetünk munkatársa tartott Balassagyarmaton.
A 2022/2023-as tanév második félévben is változatlan létszámmal folytatódik a Balassagyarmaton elhelyezett fogvatartottak oktatása a gimnáziumi- és a szakmaképzésekben egyaránt.
Közel 5 hétig volt látható Intézetünkben az a fotókiállítás, melyet a művész reintegrációs elkötelezettségéből fakadóan készített "Akadályverseny" címmel.
Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 számú „Fogvatartottak reintegrációja” kiemelt projekt keretében a Balassagyarmati Fegyház és Börtön projektbe bevont fogvatartottak saját készítésű ajándékokkal készültek a Nógrád Vármegyei Reménysugár Egyesített Szociális Intézmény munkatársai számára.
December 16-án a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben került sor a büntetés-végrehajtási szervezet IV. számú agglomerációs központosítási körzetébe tartozó büntetés-végrehajtási intézetek vezetői, az érintett gazdasági társaságok ügyvezetői, valamint az értekezlet témáiban érintett meghívottak körében megtartott évzáró értekezletre.
Börtön Advent 2022 címmel vallási programsorozat zajlik a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön a legrégebbi ,eredetileg is annak épült és ma is működő börtön, melynek építését 180 évvel ezelőtt kezdték meg modern szemlélet jegyében.