A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön
Idén is a fogvatartottak által készített Betlehem díszíti Balassagyarmat központját, melyet minden évben maguk állítanak össze a kért helyszínen.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön egészségügyi osztálya által szervezett egészségnapon vehettek részt kollégáink a közelmúltban.
Október 24-én nyolcadikként mutatta be a balassagyarmati Fegyház és Börtön Fogvatartotti Színjátszó Köre előadását.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön hagyományosan ünnepi keretek között emlékezett az 1956. október 23-án történt eseményekre, majd elismerések átadására is sor kerül.
A balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola meghívására mutattuk be a büntetés-végrehajtási hivatást és a falakon belül folyó munkát.
Nyugdíjba vonulása okán köszönt el a közelmúltban kolléganőnk, aki több évtizeden keresztül segítette a biztonsági osztály munkáját.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön is hozzájárult annak a főként középiskolásoknak szervezett program sikeréhez, melynek középpontjában a biztonság állt.
Szeptember első napján ismét dobogóra állhatott intézetünk csapata Igalon, a Hivatás Mestere országos szakmai versenyen. Ezúttal a dobogó harmadik fokára állhattak fel a csapat tagjai.
Csapatversenyben és egyéniben is szép eredmény született az első alaklommal augusztus végén megrendezett kerékpáros versenyen.
Augusztus 20-a alkalmából az intézet biztonsági osztályvezető helyettese részesült jutalomban kiváló szakmai teljesítményéért, melyet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán rendezett ünnepségen vehetett át.
















