A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

A duális képzéshez kapcsolódó szakmai program keretében tizenkilenc diák, a kiskunhalasi Dékáni Árpád Technikum 12. évfolyamos hallgatója tett látogatást a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A látogatás célja az volt, hogy a tanulók közvetlen betekintést nyerjenek a büntetés-végrehajtási szervezet működésébe, mindennapi feladataiba és az itt dolgozó szakemberek munkájába. Az intézet és a technikum között fennálló együttműködési megállapodás lehetővé teszi, hogy a diákok gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, és közelebb kerüljenek ahhoz a hivatáshoz, amelyet a jövőben választani szeretnének.
A program során a hallgatók megismerkedtek a büntetés-végrehajtás szervezeti felépítésével. A látogatás fontos lépést jelentett a szakmai fejlődésükben, és hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók reális képet kapjanak a büntetés-végrehajtási pálya kihívásairól és lehetőségeiről. Az intézet munkatársai készségesen fogadták a csoportot, a diákok pedig értékes tapasztalatokkal gazdagodtak, amelyek támogatják döntéseiket a továbbtanulás és pályaválasztás területén.







