A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
2021. szeptember 11-én megrendeztük az első családi napot a börtön dolgozói és családtagjai részére.
A rendezvényen számos programon vehettek részt a felnőttek és a gyermekek egyaránt. A nap a Sóstói horgászversennyel kezdődött. Dr. Tanács Eszter Tímea bv. ezredes, bv. főtanácsos intézetparancsnok asszony a megnyitón köszöntötte a résztvevőket és átadta az év smasszere díjat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Gál Zsolt bv. főtörzsőrmester részére. A megnyitó után a főzőverseny résztvevői nekiálltak a szarvaspörkölt készítésének, miközben a bográcsokban készültek a finomságok, elkezdődött a Szegedi Fegyház és Börtön állományának kutyás és műveleti csoportos bemutatója. A résztvevők a Kiskunhalas Városi Tűzoltóság emelőkosaras gépjárművéről több 10 méter magasságról nézhettek körül. A helyszínen még az alábbi programokon lehetett részt venni: arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár, kényszerítőeszköz-bemutató, air soft lövészet, kötélhúzás, ping-pong, csocsó. A kiváló együttműködés keretében a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház is kitelepült a családi napra, illetve a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának hallgatói is képviselték magukat. A nap a tombolahúzással, illetve a horgász és főzőverseny nyerteseinek díjazásával zárult.