A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Augusztus végén került sor annak az 1200 doboz konzervnek és 23 darab díszítő terméknek, képnek az átadására, melyeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet Telephelyén elhelyezett fogvatartottak gyűjtöttek össze és készítettek, jóvátételi program keretében. A programban részt vevő férfi és női fogvatartottak a felajánlásokat a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett Hajléktalanokat Gondozó Központ lakóinak juttatták el.
A fogvatartottak reintegrációs törekvései közé tartozik, hogy büntetésük letöltési ideje alatt az elkövetett bűncselekményük jóvátételeként olyan tevékenységben vegyenek részt, mely csökkenti az általuk okozott kárt, valamint tettük megbánását ily módon fejezzék ki és közvetítsék a társadalom felé, hogy a változás útjára léptek.
A jóvátételi program célja a fogvatartott szembesítése az általa elkövetett bűncselekmény által okozott kárral, tudatosságának növelése és felelősségvállalásának elősegítése, valamint a szimbolikus módon a helyi közösség számára nyújtott jóvátétel során, a megjelenő közösségi értékekhez és érdekhez való elköteleződés erősítése, ezáltal a bűnmegelőzési hatás elősegítése, valamint a helyi közösség érzékenyítése a szabadult fogvatartottakkal szembeni előítéletek enyhítéséhez. A jóvátételben részt vevő bűnelkövetők lehetőséget kapnak arra, hogy őszinte megbánást tanúsítsanak. Olyan tevékenységet végeznek, melynek során társadalmilag értékes magatartásformát, jellemet, személyes értéktörekvést, akarást, felelősségteljes életvitelt tanúsítanak.
A fogvatartottak reintegrációjának sikeres megvalósulása a reintegrációs tisztek hatékony munkájával és más szakterületek bevonásával lehet eredményes, mind a pártfogók, mind a pszichológusok, és az EFOP munkatársak, segítik ezt a folyamatot a kitűzött cél elérésének érdekében. Azon lehetőségek tárháza meglehetősen széles, melyekben megnyilvánulhat a fogvatartottak jóvátételi szándéka. Így született meg a gondolat a fogvatartottak fejében, hogy az általuk el nem fogyasztott élelmiszereket olyan szervezeteknek adományozzák, akik a rászorulók felé továbbítják a segítséget. Tudva azt, hogy csekély mértékben is, de hozzájárulhatnak ezzel a mindennapi élet megkönnyítéséhez.
A konzervgyűjtés mellett a női fogvatartottak készítettek díszítésre alkalmas keresztszemes hímzéseket, cérnaképeket. A hasznos időtöltés mellett szem előtt tartották azt is, hogy ezek a termékek olyan értéket képviselő tárgyak, melyek az emberek mindennapi életének részét képezik, illetve emlékezteti őket arra, hogy szépet alkotni, azzal mások számára örömöt okozni felemelő érzés. Készítésük során végig szem előtt tartották, hogy ezekkel a képekkel, hímzésekkel elesett embertársaik napjait tehetik szebbé, a konzervekkel átsegíthetik a családokat a nehéz napokon és ha csak csekély mértékben is de éreztethetik, hogy ők is fontosak embertársaiknak.