Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet és Szirmabesenyő Nagyközség Polgármesteri Hivatala közötti együttműködés már több évre nyúlik vissza, azonban az év elején történt egyeztetéseknek köszönhetően a közös munka és célok elérésére való törekvés új lendületet kapott.
A megállapodás keretében a jóvátételi programra önként jelentkező fogvatartottak a nagyközséghez tartozó kül- és belterületeken végeznek területgondozási munkákat, teszik szebbé az ott élők tágabb környezetét.
A fogvatartottak reintegrációs törekvései közé tartozik, hogy fogvatartásuk ideje alatt az általuk elkövetett bűncselekményük jóvátételeként olyan tevékenységben vesznek részt, mellyel megbánásukat fejezheti ki, közvetíthetik a társadalom felé, jelezve, hogy szabadulásukat követően a szabálykövető utat választják.
A bv. intézet célja, hogy a jövőben is lehetőséget biztosítson azon fogvatartottak részére, akik jóvátételi programban való részvételükkel kívánják enyhíteni az elkövetett tettük által okozott károkat.