A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

2025. november 9-én az állomány családtagjai tekinthették meg intézetünket, azokat a szolgálati helyeket, ahol házastársuk vagy szüleik naponta a büntetés-végrehajtási feladataikat látják el.
A intézet alapításának 120 éves évfordulóját egy programsorozat keretében ünnepeltük meg volt és jelenlegi állománytagjainkkal.
November 4-én nyugdíjas állománytagjainkat hívtuk meg, november 6-án a rendezvények sorából kiemelkedett a „A büntetés-végrehajtás múltja, jelene és jövője a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön 120 éves fennállásának tükrében” c. szakmai tanácskozás és az állománytagok köszöntése a születésnapi torta megvágásával. November 9-én pedig jelenlegi állománytagjaink három vezetett csoportban családtagjai mintegy száznyolcvanan tekinthettek be az évszázados falak mögé.
A program keretében az elhelyezési részleg és a munkáltatási helyszínek mellett megtekinthető volt a kápolna és a kreatív műhely is, majd közös ebéddel zárult a különleges vasárnapi családi a program.









