A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön parancsnoka, osztályvezetői és egykori kollégái köszöntötték az intézet volt gazdasági osztályvezető-helyettesét, a nyolcvanadik életévét betöltött Kövesfalvi László ny. bv. alezredest 2026. február 4-én.
Kövesfalvi László 1946-ban született Sátoraljaújhelyen. Középiskolai tanulmányai befejezése, elektroműszerész szakképesítésének megszerzése és a sorkatonai szolgálat letöltését követően 1969-től kezdett el polgári alkalmazottként dolgozni az intézethez tartozó Sátoraljaújhelyi Fehérneműgyárban, majd 1972-ben szerelt fel a Sátoraljaújhelyi Fegyházba. A Rendőrtiszti Főiskola 1977-es elvégzését követően nyert tiszti beosztást nevelőként, 1979-től pedig beosztásai a gazdasági szakterülethez kötődtek. 2002-ben történt nyugállományba helyezéséig anyagi főelőadóként, majd gazdasági szolgálatvezetőként, végül osztályvezető-helyettesként látta el feladatait, azonban ezt követően nyugdíjasként még további hét évig ruházati csoportvezetői beosztásban szolgálta tovább az intézetet.
Aktív évei alatt kerültek megvalósításra az intézet máig legjelentősebb rekonstrukciós munkálatai, amit több ízben ismertek el kitüntetésekkel, tárgyi- és pénzjutalmakkal, nyugdíjazásának évében pedig Tauffer Emil-díjjal is.
A sátoraljaújhelyi bv. intézet születésnapi ajándékainak átadása után Együd József bv. alezredes, parancsnok pohárköszöntőjében megköszönte, hogy Kövesfalvi László nem pusztán munkájával szolgálta a büntetés-végrehajtást, hanem példává is vált, hiszen gyermekei jelenleg is a miskolci és a sátoraljaújhelyi bv. intézetek állománytagjai. A torta megvágását követően pedig a még mindig az intézetben dolgozó egykori kollégák elevenítették fel az együtt töltött szolgálati idő emlékeit alezredes úrral.







