A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön állománytagjaiból szerveződött Eötvös József Börtönügyi Egyesület 2025-ben elnyert NEA pályázatának támogatásával szervezett szakmai tanulmányutat Eperjesre.
Eötvös József életének színhelyeit bemutató úti célok közül első alkalommal Eperjesre és Kassára látogattunk el. Eötvös 1836-37-ben Eperjesen volt táblabíró, és innen tette azokat európai utazásait, amelyek során a humanizálásra és a bűnmegelőzésre hangsúlyt helyező korszerű börtönrendszerekről a tapasztalatait összegyűjtötte, és amelyek a korai magyar börtönügyi szakirodalom egyik kiemelkedő darabjában, a Fogházjavítás c., 1838-ban megjelent művében öltöttek testet.
A szakszerű eperjesi városnézést Dr. Radics Rudolf, az Eperjesi Egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének tudományos munkatársa vezette, így felkészültségének köszönhetően olyan udvarokba, részletekbe is betekintést nyerhettünk, amelyek egy civil turista előtt ismeretlenek maradnak. Eperjes belvárosát magunk mögött hagyva a Sómúzeumban az évszázados sárosi sóbányászat történetével ismerkedhettünk, amit Kassán egy levezető kávé és séta követett a hazaindulás előtt.










