A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön családbarát munkahelyként 2026. július 06 – 2026. július 17. közötti időszakra hirdette meg nyári, egyhetes napközis táborait az állománytagok és társ rendvédelmi szervek gyermekeinek.
A családok számára – az együtt töltött vakáción kívül – a gyermekek felügyelete a nyári szünetben gyakran csak komoly szervezéssel és anyagi áldozatok vállalásával lehetséges.
Ebben szeretett volna segítséget nyújtani az intézet július folyamán, amikor a sátoraljaújhelyi rendvédelmi szervek állománytagjai körében is meghirdette egyhetes táborait, amelyek reggel 7.30 és 16.00 óra között a háromszori étkezés mellett különleges programokat tartalmaztak. A szervezők a környék kiemelt látnivalóit mutatták be túrákkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, és a rendvédelmi szervek munkájának megismertetésével. Az egyhetes turnusokra összesen 22 gyermek jelentkezett, akikből a hét folyamán összeszokott csapatok alakultak.
A programok során a gyermekek megismerhették a környező települések nevezetességeit és hagyományait. Megtekintették a Fűzéri várat és a Fűzéri Helytörténeti és Hadtörténeti kiállítást, de nem maradhatott el a játszóterezés sem. Sárospatakon a Látványtárat nézhették meg, majd Hercegkúton a Világörökségi pincesor és a Kálvária megtekintése színesítette a kirándulást. Bányácskán a Szlovák Tájházban a helyi asszonyok gőzgombócot készítettek és ezt követően természetesen a kóstolás következett. Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeuma és a Kazinczy kert szerzett élményeket a gyerekek számára. Sátoraljaújhelyen a Bortemplomba és a Levéltárba látogattak el, majd ebéd utáni fagyizás zárta a napi programot. A tábor egyik napján a társ rendvédelmi szervek közreműködésével a résztvevők honvédelmi akadálypályán, sorversenyen, rajzversenyen és a Katasztrófavédelem közreműködésével lézerpisztolyos lövészeten vettek részt.
Reméljük, hogy olyan programokkal színesíthettük a nyarat, amelyek amellett, hogy a szülők terheit csökkenteni tudtuk, a gyermekeknek pedig hasznos elfoglaltságot és ismeretszerzést tudtunk biztosítani.









