A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
Az ötödik alkalommal megrendezett Sárospataki Sárkányhajó Fesztiválra intézetünk is meghívást kapott, és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Sárospatak Város Önkormányzata és a Sportos és Egészséges Zemplénért Egyesület által rendezett sporteseményen kiemelkedő helyezéseket sikerült elérnünk.
Öt évvel ezelőtt jól megalapozták a Sárospataki Sárkányhajó Fesztivál hangulatát a szervezők, így évről évre egyre sikeresebb lett, egyre többen vesznek rajta részt és látogatnak ki ilyenkor a Bodrog partjára. Idén már Óbuda mellett Budáról is érkezett csapat a megmérettetésre, de a szokásos gyermek, felnőtt férfi és női csapatok mellett a rendvédelmi szervek is képviseltették magukat. Volt olyan társaság, akik még sosem vettek részt evezős versenyen, sőt tagjai némelyike még víziszonyát is leküzdötte a csapatszellem miatt.
Minden csapat kihozta magából a maximumot a nyári kánikulában, pedig egyébként is igazán kemény erőpróba árral szemben leevezni a 200 méteres távot.
Végül minden résztvevő nyakában fényesen csillogott az érem, melyeket az olimpiai bajnokok adtak át. A javított eredménylista:
Felnőtt férfiak:
I. helyezett: Rendvédelem – Sárospatak
II. helyezett: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön (kiegészített)
Vegyes:
I. helyezett: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön vegyes
II. helyezett: Rakamaz
III. helyezett: Vision Team – Sárospatak