A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A 2019 júliusában megkezdődött EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú "Fogvatartottak reintegrációja" nevű kiemelt projekt keretein belül szervezett 960 órás szakács szakmaképzés gyakorlati része során az ételek elkészítését, felszolgálásának módját sajátíthatják el a fogvatartottak. A képzés gyakorlati része látványos eredményeket hozott.
Felnőttképzés keretében az oktatást 16 fogvatartott kezdte meg, akik már nagyon várták a tanévkezdést. A szakmaképzés során az elméleti oktatásokon, a sokak által nem szeretett matematika, és egészségügyi ismeretek is nagy hangsúlyt kaptak. A szolnoki Karakter Kft. segítségével megvalósuló szakmaképzés során, Nagy György mesterszakács tanítja a fogvatartottak számára a szakma csínját-bínját. Többek között megtanulják a szuvidálás fortélyait és veszélyeit, a hagyományos köret alapanyagok megújított elkészítési módjait, valamint a kor elvárásainak megfelelő ételek hatékony elkészítésének lépéseit.
Sikeres OKJ vizsga letétele esetén lehetőségük lesz az intézetben, szabadulás után pedig a civil versenyszférában is munkát vállalni. A gyakorlati képzés eredményeit látva, szabadulásukat követően rangos éttermek konyháin is meg fogják állni a helyüket.
Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.