A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A Tokaji Ferenc Szakgimnázium rendészeti képzésében részt vevő 11. osztályos tanulói számára tartottunk 2021. június 15-én szakmai napot a nyári gyakorlatuk keretében.
A tanév során tartott pályaorientációs előadásokat továbbgondolva, Szabó Tamás tagozatvezető kérte fel az intézetet arra, hogy a 11. osztályosok nyári gyakorlatába illeszkedve egy tematikus, szakmai napot tartsunk, melyben az elméleti oktatás mellett a gyakorlatorientált foglalkozások is helyet kapnak. Pavlics Tamás börtönmúzeumi főelőadó a büntetés-végrehajtás múltjáról szóló történeti prezentációját követően, Szegedi Péter bv. alezredes ezúttal is a fogvatartottak életéhez, napirendjéhez igazodva mutatta be a különböző szakterületek munkáját. A tantermi keretek közül kilépve Baksai Attila bv. főtörzsőrmester ismertette a droghasználattal kapcsolatos bűnmegelőzési ismereteket, ezt követően pedig Arzén nevű szolgálati kutyájával tartott kábítószer-kereső bemutatót. Almási István bv. törzszászlós a kényszerítő eszközök használatába vezette be a gyakorlat résztvevőit.
A nap végén kérdések feltételére volt lehetősége a diákoknak, amelyek a szakmai fortélyokra, a börtön világ bugyraira, de szép számmal a büntetés-végrehajtási életpályára is vonatkoztak.