A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
2021. szeptember 11-én került idén megrendezésre a Magyar Rendvédelmi Kar immár szokásos őszi Családi Napja, melyet ezúttal a miskolctapolcai Avalon Parkban tartottak.
A koronavírus-járvány erre a hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő eseményre is rányomta a bélyegét, amelyet évek óta a Magyar Rendvédelmi Kar igyekszik meghonosítani. A tavaly kényszerűen elmaradt családi napot idén rangos helyszínre hirdették meg, a különösen is igényesen kialakított miskolctapolcai Avalon Parkba.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön két csapatban is képviseltette magát: a kisgyerekes családok kikapcsolódásként vettek részt a programon, míg a Börtönmúzeum a BAZ Megyei BV Intézet kollégáival együtt a büntetés-végrehajtási eseményhelyszínen várták színes programokkal a pontvadászatra induló gyerekeket és családokat.
A 10 órakor kezdődő rendezvényt a NAV zenekarának térzenéje nyitotta meg. A park szabadtéri részein ugrálóvár, füstsátor valamint a mentők, a rendőrség, a tűzoltók, a NAV és a büntetés-végrehajtás szolgálati autóinak bemutatója várta a résztvevőket, emellett pedig ingyenesen vagy kedvezményesen igénybe vehetők voltak a park szolgáltatásai is, mint a kreatív játszótér, a gokart pálya és a kemencés finomságok a kulináris élvezetek kedvelőinek. A teljes programba való részvételre motiválta a résztvevőket az a pontgyűjtő játék is, ahol pecséteket szerezhettek a családok a Park konferenciatermében berendezett pultoknál, a rendvédelmi szervek által szervezett bemutatókhoz kapcsolódó egy-egy játékos feladatot teljesítve, amit eredményhirdetés és ajándéksorsolás zárt a nap végén.