A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
Egy év kényszerű covidszünet után ismét megrendezésre került a már hagyományosnak tekinthető Biztonság Napja.
2021.szeptember 15-én a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség szervezésében valósult meg a Biztonság Napja nevű rendezvény, melyen ezúttal is sok látnivaló és érdekesség várta az érdeklődőket. A katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a büntetés-végrehajtás, a Vöröskereszt mutatta be a látogatóknak a mindennapi tevékenysége során használt eszközöket és felszereléseket, amit airsoft lövészeti lehetőség és szimulált közlekedési mentési bemutató egészített ki.
A Büntetés-végrehajtási Szervezetet képviselő Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, valamint az intézethez tartozó Börtönmúzeum sátrában a régebbi fenyítő és a mai kényszerítő eszközök játékos bemutatására törekedtünk amellett, hogy a középiskolások számára a büntetés-végrehajtásban végezhető szolgálatot is igyekeztünk toborzójelleggel népszerűsíteni a BVOP által biztosított filmek és szóróanyagok segítségével.