A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
Meghatározott feladatok végrehajtásának kölcsönös segítése érdekében 2021. október 8-án együttműködési megállapodást kötött a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2021. szeptember 1-jei hatállyal dr. Kiss Attila rendőr vezérőrnagy nevezték ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság élére, így már az új főkapitánnyal került megkötésre az az együttműködési megállapodás, melyben számos területen látták úgy a két szervezet elöljárói, hogy a szorosabb munkakapcsolat eredményes lehet. Az együttműködési megállapodás leghangsúlyosabb részei azok a bűnmegelőzési pontok, melyek a felderítő tevékenységek során, az ideiglenesen szabadlábon tartózkodó fogvatartottak illetve a reintegrációs őrizetben lévőkhöz kapcsolódó információáramlást segítik. Ugyanilyen fontos az is, hogy a két szervezet szakmai feladatellátása közötti határterületek gördülékenységét elősegítsék, például a befogadást megelőzően vagy a jóvátételi programok helyszínbiztosításakor. Az utóbbi évek változásaira is reagál az együttműködés, amikor a különleges jogrend bevezetése esetén, katasztrófa, illetve idegenrendészeti események bekövetkezésekor felmerülő, egészségügyi válsághelyzetben végrehajtandó feladatok koordinációját kiemeli. A személyi állomány valamint a szolgálati állatok közös oktatása, képzése és rekreációs lehetőségeinek megteremtése különösen fontos és eredményes területe az együttműködési megállapodásnak, melynek a konkrétumait - a többi ponthoz hasonlóan - a megállapodás mellékleteként kiadott Végrehajtási Tervben foglaltak szerint hajtják végre.