A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön toborzási céllal vett részt a Kossuth Lajos Gimnázium pályaorientációs napján.
A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium új igazgatója, 2020 óta erősíti a gimnázium szakképző és felnőttképző jellegét, elsősorban a hagyományosnak tekinthető egészségügyi képzés mellett a rendészeti és a honvédelmi szakok területén. A rendészeti őr képzésben résztvevők gyakorlati képzésébe intézetünk is bekapcsolódott már a nyár folyamán, 2021. október 18-án pedig toborzási jelleggel a végzős diákok számára mutattuk be a büntetés-végrehajtási szervezetben dolgozók hivatását.
Négy tabló alapján, négy fejezetre osztottuk az előadásunkat, melyeket Fekete Katalin bv őrnagy, mb. személyügyi osztályvezető, Sáfrányos Krisztián bv. őrnagy, informatikai főelőadó és Pavlics Tamás börtönmúzeumi főelőadó tartottak. A büntetés-végrehajtás múltját, jelenlegi szervezeti felépítését, az elítéltek foglalkoztatását, a hivatásetikai és életpálya-modell bemutatását tartalmazó orientáló előadást követően, számos kérdést kaptak kollegáink azoktól a diákoktól, akik közül remélhetőleg néhányan a kollégáink lesznek végzésüket követően.