A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
Felülvizsgálatra, módosításra, majd ismételten aláírásra került a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön határon átnyúló regionális együttműködési megállapodása.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön magas szintű szakmai feladatellátása érdekében, együttműködési megállapodások keretein belül folyamatosan bővíti azt az elméleti és gyakorlati tudásbázist, amellyel a bűnmegelőzés szereplői, a társ rendvédelmi szervek, valamint a hazai és a külföldi büntetés-végrehajtási intézetek rendelkeznek. Az európai regionális szakpolitikák ajánlásai által is támogatott határon-átnyúló együttműködések közül kiemelkedik a szlovákiai Kassa-Sacai Büntetés-végrehajtási Intézettel évek óta fennálló kapcsolat, amely az idei szakmai felülvizsgálatot követően, megújításra került.
A Ján Lukáč, bv. ezredes, igazgató és Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, intézetparancsnok által a szlovákiai Kassán, 2023. március 27-én ismételten aláírt együttműködés kifejezi azt a szándékot, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján a két intézet a tapasztalatcsere és információcsere területén továbbra is kiemelt partnernek tekinti egymást.
Az együttműködési megállapodás ennek alapján támogatja a két intézet személyi állományának közös tudományos, szakmai és rekreációs programjainak előkészítését és megvalósítását, a fogvatartottak tekintetében pedig a közös projektek tervezését és lebonyolítását az elítéltek reintegrációja érdekében.