A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben a II. félévi munkaterv alapján 2023. október 24-27. között az Egészségügyi Osztály szervezésében Egészséghét került megszervezésre a személyi állomány tagjai számára.
Október 24-én a kollégáké volt a főszerep. Erdei Tamás bv. őrnagy, előadása keretében a Biohacker életmód tapasztalataiba, az általa kipróbált technikákba, azok hatásaiba vezetett be. Az előadással párhuzamosan Dobos Anikó ra. nyakmasszázzsal gondoskodott az állomány lazításáról. Az orvosi rendelőkben egészségügyi állapotfelméréseken lehetett részt venni, a fogászati szűréseket, tanácsadást előjegyzés nélkül vehették igénybe a munkatársak. A délután folyamán pszichológus kollégáink tartottak jó hangulatú, játékos tréninget, erősítve a közös munkát, a csapatépítést.
Október 25-én délelőtt szűrővizsgálatokon vehettek részt a kollégák. A nagy érdeklődés mellett irányított véradást szerveztünk egy beteg kisfiú javára, ahol külsős személyek is részt vehettek. A sétaudvaron eközben a BAZ Megyei Semmelweis Kórház szűrőbusza nyújtott segítséget a személyi állomány vizsgálatának elvégzésében. A délután folyamán Mészáros Ferenc atya kiváló előadásában szemléltette a férfi és a női kommunikációban rejlő különbségeket, főként mentálhigiénés, de a pasztorálpszichológia szempontjából is megközelítve a témát.
Október 26-án a helyi egészségfejlesztési iroda munkatársai tartottak előadást az egészséges táplálkozás és a drogprevenció, szenvedélybetegségek témakörében; Dr. Lőrincz Anna doktornő pedig boka-kar index vizsgálattal mérte az állomány érrendszerét, szűrte a kritikus eseteket, látta el tanácsokkal a kollégákat.
Október 27-én az egészséghetet az állomány átmozgatásával, Velmovszki József bv. törzszászlós Nippon zengo edzésével zártuk, ahol a sok ülőmunkát végző kolléganők mozgathatták át fáradt végtagjaikat.
A hét során az étlap összeállításánál fő hangsúly az egészséges ételeken volt, valamint az állománytagok vitaminpótlására gyümölcsökkel egészült ki a napi menüsor.