A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön férfi állományának tagjai ünnepi keretek között köszöntötték kolléganőiket nőnap alkalmából.
Március 8-án hagyományosan az intézetben dolgozó hölgyekre irányul a figyelem. A szervezeti átalakulások ellenére sikerült minden hölgyet megszólítani, akár a Sátoraljaújhely Fegyház és Börtönben, akár a Gazdasági Ellátó intézetnél, az V. Agglomerációban vagy az Ipoly Cipőgyár Sátoraljaújhelyi Telephelyén teljesítenek szolgálatot. Az egyes szervezeti egységek vezetői együtt köszöntötték a hölgyeket. Nyakó Csaba bv. ezredes, intézetparancsnok az ünnep történeti hátteréből kiindulva, a nőnap aktuális üzenetére hívta fel a figyelmet. Külön is hangsúlyozta, hogy a nők megbecsülése sokrétű feladataik, mint a család összetartása vagy a munkahelyi feladatok miatt is különösen fontos, hiszen az élet sok más területe mellett, ma már a büntetés-végrehajtás is elképzelhetetlen lenne nők nélkül. Vojtovics Gábor, az Ipoly Cipőgyár Kft. ügyvezető-helyettese a figyelem fontosságát emelte ki, hiszen újévi fogadalmaink között számtalanszor szerepel, hogy az emberi kapcsolatainkra majd jobban odafigyelünk, de azután ezek a fogadalmak el-elhalványulnak. A kolléganők iránti udvariasságra, tiszteletre hívja fel az urak figyelmét ez a mai nap, éljünk vele, igyekezzünk ezt kifejezni.
Ennek az igyekezetnek a jele volt, amikor a köszöntők után a hölgyek megajándékozása következett kollégáink részéről.