A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A Rotary Club Sátoraljaújhely elnöke év elején elhatározta, hogy ebben az esztendőben azokra a közösségi sportszervezőkre irányul a figyelmük, akik igazi példaképei az egészséges és sportos életmódnak.
Szeptember végén a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön online felületein is beszámoltunk arról az örömteli hírről, hogy Kállai Krisztina bv. törzszászlós és férje, Kállai Krisztián is ott voltak a Dr. Boda Pál Sport Díj díjazottjai között. Akkori beszélgetésünk zárókérdésére válaszként megtudhattuk, hogy az általuk alapított Laktát Sport Team alapítóiként nem kisebb feladat, mint egy világverseny megszervezése előtt állnak.
A Rotary Club sátoraljaújhelyi szervezete ezt, az azóta megvalósult versenyszervezési munkát ismerte el, amikor 2024. december 2-i ülésükön köszöntötték Kállai Krisztát és Krisztiánt: „…futónagykövetként hosszú éveken keresztül segítették az újhelyi amatőr sportolókat. Futóközösségeket szerveztek, buzdítottak mindenkit a sportra. Ma pedig sportszervezőként olyan versenyek kötődnek a nevükhöz, mint a Kastélykör Flow és a Kőkapu Trail terepfutóverseny. Az idén szintet léptek, amikor a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége által koordinált Siketek Mountainbike Világbajnokságának szervezésére kérték fel őket. A versenyt 2024. november 2-7. között rendezték a Zemplén Kalandparkban.”