A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
"Válts egy csokit mosolyra” címmel az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalok támogatásáért szervezett adománygyűjtést a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az ÁGOTA Alapítvány, és a Szeged-Csanádi Egyházmegye a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató támogatására, amelyhez csatlakoztak a III. Agglomeráció Intézetei.
A Belügyminisztérium küzdősport versenyét, a TEK BUDO GÁLÁT november 16-án rendezték meg Budapesten. A gi grappling sportágban Lele Attila bv. őrmester a 105 kg súlycsoportban bronzérmet szerzett.
Az őszi közlekedés veszélyeiről és az ittas vezetés következményeiről tartott előadást a dolgozóknak november 27-én a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében Mészáros Csaba r. őrnagy, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának kiemelt főelőadója. Az előadást az intézet Dorozsmai úti és nagyfai objektumában online követték az érdeklődők.
Az ötvenes évek koncepciós pereinek áldozatairól készítenek filmet a Makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum munkatársai. Felkeresték azokat a helyeket, ahol két makói áldozat a büntetését töltötte a diktatúra évei alatt. November elején a Csillagbörtönben vették fel filmjük képeit.
A fogvatartás körülményeiről tájékozódtak a Csillagbörtönben a november 8-án és 15-én a Csongrád-Csanád vármegyei bíróságok dolgozói.
Egészségnap volt november 4-én a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri dísztermében és rendelőiben, amelyen egyebek mellett volt szemészeti-, belgyógyászati és a stressz-kezeléssel kapcsolatos szűrővizsgálat és tanácsadás, amelyeken előzetes regisztrációval fogadták a börtön dolgozóit.
Vajon sikerült-e megtalálniuk a boldogságot a Szegedi Fegyház és Börtön irodalmi színpados elítéltjeinek? Ezt a kérdést feszegette humorosan az az előadás, amely a hét erény egyikét, a jó akaratot dolgozta fel november 4-én a Szegedi Fegyház és Börtön kultúrtermében. Az ősbemutatót az intézet dolgozói és a színdarabban szereplő fogvatartottak hozzátartozói tekintették meg.
A Magyar Judo Szövetség sportolói, köztük világversenyek győztesei, olimpiai, világbajnoki, és Európa bajnoki helyezettek, veterán és aktív versenyzők látogattak el a Csillagbörtönbe október 19-én, 25-én és 26-án. A csoportot a biztonsági tiszt kalauzolta a körleteken, aki gyerekkora óta dzsúdózik és rendszeresen indul versenyeken.
November 1-e a mindenszentek, november 2-a pedig a halottak napja a keresztény világban. A hagyományos gyertyagyújtás szertartásával a Szegedi Fegyház és Börtönben is megemlékeznek erről a fogvatartottak.
A Szegedi Fegyház és Börtönben minden évben megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharcról. Az intézet dísztermében október 24-én, Matovics Csaba bv. ezredes, parancsnokhelyettes huszonhat dolgozónak adott át jutalmat, a központi ünnepségen október 22-én, Budapesten négyen kaptak kitüntetést.