Az elítéltek termelő tevékenységet is folytatnak a 100 százalékig állami tulajdonban lévő bv. gazdasági társaságoknál.
Szegedi Fegyház és Börtön
Ma reggel a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában egy letartóztatott fogvatartott megtámadta a zárkájához érkező egészségügyi szakápolót és a körletfelügyelőt. Kolléganőnknek az ütés következtében eltört az orrcsontja.
Sűrű füst gomolygott a kárpitos üzemben. 36 éve Szeged egyik legnagyobb tüzéhez riasztották a mentőket és a tűzoltókat 1988. július 28-a délelőttjén az Alföldi Bútorgyár Cserzy Mihály utcai csarnokába. A szerencsétlenségben a mentésben segédkező két felügyelő és egy fogvatartott vesztette életét. A hősökre emlékeztek az évfordulón a Szegedi Fegyház és Börtönben.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 55. Vándorgyűlésének résztvevői július 18-án börtönlátogatáson voltak a Csillagbörtönben, amely a háromnapos konferencia egyik tematikus sétája volt.
Nyári tábort szervezett a Büntetés-végrehajtásban dolgozók általános iskolás gyermekeinek július második hetében a Szeged melletti Sziksóstói Strandfürdőben, a Független Büntetés - végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Büntetés-végrehajtás Dél-magyarországi Szakszervezete.
Ünnepi műsorral készülnek augusztus 20-a ünnepére az elítéltek a Szegedi Fegyház és Börtön Szent Jobb Lator Kápolnájában. A darab tíz részben meséli el a magyar keresztényegyház megalakulását, az egyházmegyék kialakulásának történetét a honfoglalástól a szentté avatásig.
Lángra kaptak a bútorok egy utánfutón Mezőberény belterületén, amelyet a mögötte haladó rabszállító felügyelői azonnal észleltek és még időben cselekedtek.
Szóbeli vizsgákkal folytatódott június 25-én az érettségi a Szegedi Fegyház és Börtön iskolakörletén, ahol hatan adtak számot tudásukról.
Péter Pálra már learatják az őszi gabonák jelentős részét a Nagyfa - Alföld Kft. több száz hektáros termőföldjén, ahol a kézimunka igényes növényeket az elítéltek gondozzák.
A biztonságos közlekedés szabályairól tartott előadást a börtön dolgozóinak június 5-én Mészáros Csaba r. őrnagy, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója a Csillagbörtön dísztermében.
Egy kisszekrényt készítettek a faipari gépszerelő tanulók a megmérettetésre, június 3-án az elítéltek munkáját szervező Nagyfa-Alföld Kft. szegedi asztalos üzemében, ahol elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot.















