A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektuma az ország egyetlen magasépítésű börtöne: a fogvatartottak elhelyezésére két, egyenként 11 szintes börtönépület szolgál, amelynek tetőterében egy-egy sétaudvart alakítottak ki.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Mindenszentek és halottak napja alkalmából 101 fogvatartott vett részt az ünnepi liturgián, melyet az intézet börtönlelkésze tartott a sétaudvaron.
Az Országgyűlési Őrség 2018. október 19-én 6. alkalommal rendezte meg a Tornyos Kupát, amelyre meghívta a Belügyminisztérium szerveihez tartozó dolgozókat, nyugállományú tagjait, valamint a rendészeti tanintézetek hallgatóit.
A Szolnoki Törvényszéken 2018. november 23-án Digitális Nyílt Napot tartottak, melyen Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke és az Országos Bírósági Hivatal képviselői mutatták be az elmúlt hat évben a magyar bíróságokon megvalósított elektronikus fejlesztéseket.
Nemzeti ünnepünk október 23-a alkalmából 2018. október 19-én 10.00 órai kezdettel ünnepséget tartott az intézet parancsnoka, ahol az alábbi elismerések kerültek kihirdetésre.
Több, mint másfél évtizede szervez sétákat az „Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen” Szervezet, hogy felhívja a társadalom figyelmét a mellrákra, amely súlyos népegészségügyi probléma hazánkban, hiszen az összes haláleset közel egynegyedét okozza.
„Így lesz kerek a világ” címmel jóvátételi program valósult meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet szervezésében. Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt keretén belül, 2018. október 4-én két elítélt, egy reintegrációs őrizetbe helyezett elítélt és egy szabadult önként vett részt a Vakok és Gyengén látók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete épületének felújítási munkálataiban.
Immáron nyolcadik alkalommal indult digitális írástudás tanfolyam a fogvatartottak részére szeptember 12-én az intézetben, amely szeptember 27-én zárult az ünnepélyes oklevélosztással.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet 23. alkalommal ünnepelte a büntetés-végrehajtás napját szeptember 8-án, amely alkalomból a központi rendezvényen az intézet személyi állományát és családtagjait sok színes program várta a Budakeszi Vadasparkban.
2018. június 24-én három elítélt részesült kimaradás jutalomban, amely lehetőséget adott arra, hogy a 16. alkalommal megrendezésre kerülő „Múzeumok Éjszakája” kulturális programba, még ha rövid időre is, de bekapcsolódhassanak kísérettel.
Ebben az évben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet szervezte meg a regionális focitornát Tószegen június 20-án.