A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tököli Országos Bv. Intézet

A fenti címmel megalkotott színpadi előadás november 4-én került bemutatásra a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A meghívott vendégek elismerően nyilatkoztak a darabról, amelynek különlegessége, hogy Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, tanár rendezte, aki maga is szerepet vállalt a fogvatartottak által írt színdarabban.
A színházi próbákon napi rendszerességgel résztvevő fogvatartottak egy emberként működtek közre a darab létrejöttében. Várnagy Andrea művésznő hatalmas lelkesedéssel instruálta az egyes jelenetek kivitelezését. Munkájukat Emri László diakónus Úr is segítette, aki szintén aktív szereplője lett az előadásnak. Magabiztosságot és önbizalmat adtak a rendszeres próbák a résztvevő fogvatartottak számára, bízva abban, hogy igazi értéket tudnak a közönség számára közvetíteni zenei betéteik és a saját gondolaik papírra vetése révén. Tökölön évek óta tartó, egyediségnek számító hagyománya van, hogy a reintegrációs tisztek jó érzékkel választják ki a kiemelkedő énekhanggal és zenei tudással megáldott tehetséges fogvatartottakat, akik mára számos fellépést maguk mögött tudva alkotnak börtönzenekart. A fogvatartottak előadását értékelte az Országos Parancsnokság képviseletében érkező kiemelt főreferens és a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka is megköszönve a darab létrehozásában közreműködők munkáját.









