A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tököli Országos Bv. Intézet

A 70 éve megalakult Nemzetközi Katonai Sporttanács évfordulójára emlékezve az ebben résztvevő tagországok a sport segítségével népszerűsítik a békét.
A hagyományőrző futás a Bocskai István Református Oktatási Központban került megtartásra február 18-án.
Az Oktatási Központtal hosszú évekre visszanyúló kapcsolatot ápol a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, mind a bűnmegelőzési előadások terepét, mind pedig a toborzás helyszínét tekintve.
Az összetartozást jelképezve az Iskola hivatásos állományú tagjai egyenruhában, diákjaikkal együtt teljesítették a távot. a közös futás közben. a további összefogás példáját mutatja az Bocskai Gimnázium egy diákja rosszul lett és mivel egészségügyi ápolószemélyzet tagja is résztvevőként jelen volt a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet állományának soraiban, ezért azonnal hathatós segítséget tudtunk adni mind a diák egészségügyi ellátásához, mind pedig az Iskolához gépjárművel történő visszaszállításához.
A versenyen a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula területvédelmi ezredét 9 fő-s rajjal és a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete pedig majdnem egy teljes szakasszal vett részt.
A közös futást követően meleg tea mellett beszélgethettek a büntetés-végrehajtási szervezet munkatársai a rendvédelmi szakon tanuló diákokkal, felkészítve és érzékenyítve őket a rendvédelmi munkára, a hivatásos állomány tagjai közé toborzás részeként. A fiatalok érdeklődőek voltak és számos kérdést tettek fel a hivatásos szolgálat mikéntjéről.