Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Váci Fegyház és Börtön
Az intézeti felújítások ütemtervének következő lépése a kutyatelep áthelyezése volt. A korábban varroda és raktárként funkcionáló helységek átalakítását követően költözhettek át a kutyavezetők új telephelyükre.
A szolgálati ebek fontos szerepet töltenek be az intézet biztonságos működésének fenntartásában, ezért szükséges biztosítani a napi szolgálatteljesítéshez és a trenírozáshoz elengedhetetlen körülményeket és eszközöket.
A munkálatok célja első körben a kutyavezetők szolgálatteljesítéséhez szükséges terület kiépítése, majd ütemezetten a kutyák elhelyezésére szolgáló kennelek felújítása. A korábban más funkciót betöltő helyiségek teljes felújításon estek át, mely magába foglalta a nyílászárók és a villamoshálózat cseréjét, valamint a fűtéskorszerűsítést is.
Az épületrészben iroda, pihenő, étkező és vizes blokk mellett a szolgálati ebek gondozására szolgáló egység, illetve a felszerelések praktikus tárolására alkalmas raktár is kialakításra került.