A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön

2025. december 12-én Marton Zsolt, váci püspök, a Váci Fegyház és Börtön kápolnájában tartott szentmisét, amelyen a személyi állomány és a fogvatartottak egyaránt részt vettek. A püspök homíliájában a szent család példáját állította a hívek elé, hangsúlyozva az adventi időszak fontosságát, valamint a várakozás és a felkészülés jelentőségét.
A Nemzeti Nyomozó Iroda bevetési egységének kiképző munkatársai tartottak bemutatót és képzést a IV. Agglomeráció műveleti csoportjainak a Váci Fegyház és Börtönben.
A személyügyi szakterület is részt vett 2025. december 7. napján a váci Mikulásfutás elnevezésű sportrendezvényen.
November 1-je, Mindenszentek napja, sokak számára a családtagok és barátok emlékének tiszteletére szolgáló nap. Ez a nap azok számára is fontos, akik a börtön falai között élik mindennapjaikat. Azok a fogvatartottak, akik elhunyt szeretteikre szeretnének megemlékezni, sokszor különösen nehezen élik meg ezt az időszakot, mivel fizikailag távol kerültek a családjuktól és közvetlen környezetüktől.
A Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén X. alkalommal hirdette meg a Közétkeztetési Szakácsversenyt a közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára. A Váci Fegyház és Börtön csapata ismét részt vesz a megmérettetésen, Intézményi felnőtt közétkeztetés kategóriában. A „Vácziak” jól szerepeltek az elődöntőn, magas pontszámmal jutottak be a verseny döntőjébe.
Az 1956-os magyar forradalom a történelem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eseménye volt, amely nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára az elnyomás elleni kiállás jelképe. A forradalom október 23-án kezdődött Budapesten, és hamarosan országos méreteket öltött, az események mély nyomot hagytak a magyar társadalomban, és máig hatással vannak a nemzet történelmére és politikai diskurzusára. A hősies helytállás példája, mely nem csupán vészterhes időkben elismerendő, de a mindennapok során is, a haza érdekében tett fáradhatatlan szolgálatban.
Október 16-án ünnepeljük az újraélesztés világnapját, ez alkalomból látogattak el a Magyar Vöröskereszt munkatársai előadást tartani a Váci Fegyház és Börtönbe a személyi állomány és a fogvatartottak részére.
Regisztrációhoz kötött toborzó nyílt napot rendeztek Vácon a potenciális jelentkezők teljes körű tájékoztatása érdekében.
A Váci Fegyház és Börtön fennállásának 170. évfordulója alkalmából egészségügyi konferenciát rendeztek az intézetben, melynek témája a TBC megbetegedés megelőzése, kezelése volt. A rendezvény helyszínének kiválasztása nem volt véletlen, hiszen a váci börtönkórház fontos szerepet játszott a büntetés-végrehajtási szervezet egészségügyi szakterületének fejlődésében.
Október 4. az állatok világnapja, a dátum Assisi Szent Ferenc emléknapja, aki az állatok védőszentje. Az ünnep legfontosabb célja felhívni a figyelmet a körülöttünk lévő világ értékeire és törékenységére, az állatokról való gondoskodásra. Legyen szó akár háziállataink jólétéről, akár a vadon élő fajok megóvásáról a veszélyeztetett állatok megmentéséről.















