A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön

A Váci Fegyház és Börtönbe látogatott 2022. október 4-én dr. Tarnai Richárd Pest megyei főispán.
Nagy Balázs István bv. ezredes, intézetparancsnok és Nagy József bv. alezredes, intézetparancsnok-helyettes az intézetlátogatás alkalmával bemutatta a Váci Fegyház és Börtönt. Dr. Tarnai Richárd főispán a bejárás során megismerte a Váci Fegyház és Börtön épületét, működését, történetét és az ott folyó szakmai munkát.
A részlegeken megtekintette a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló zárkákat, megbizonyosodhatott róla, hogy az intézetben megfelelő feltételek állnak rendelkezésre az elhelyezési körülményeket és a biztonságos fogvatartást illetően is.
Ezt követően érdeklődéssel hallgatta az intézet lelkészének előadását a kápolna épületének történetéről, valamint az intézetben működő vallási körletrészről. A fogvatartottak hitéleti nevelésére jelentős figyelem irányul, hiszen a vallás nyújtotta erkölcsi nevelés a reintegráció szerves részét képezi.
A Duna-Mix Kft. tevékenységét Vincze Bálint bv. alezredes ügyvezető igazgató-helyettes mutatta be. A munkahelyek meglátogatásánál fókuszba került a fémtechnológiai üzem, ahol fogvatartottak az ideiglenes biztonsági határzár felépítéséhez szükséges egyes elemek elkészítésén dolgoznak.
A találkozó végül munkaebéddel zárult, ahol főispán úr megosztotta meglátásait az intézet vezetőivel és a további együttműködést biztosító egyeztetés történt.