A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
A Váci Fegyház és Börtönben tett látogatást a Váci Járásbíróság elnöke, Dr. Molnár Andrea és a bíróság dolgozóinak közel 20 fős csoportja. Az elnök és az intézetparancsnok elkötelezett a hivatali együttműködés magas szakmai színvonalú végrehajtása iránt, melyhez elengedhetetlen az együttműködő szakterületek szoros kapcsolattartása.
A látogatás célja az intézet bemutatása mellett a kiváló munkakapcsolat fenntartásának jegyében történő szakmai konzultáció volt. Az mindennapi munka során a Váci Járásbíróság és az intézet dolgozói szoros összeköttetésben vannak, amelyet a személyes találkozás, valamint a szakmai kérdések megvitatásának lehetősége tovább erősít. A vendégek betekintést nyerhettek az intézet működésébe, az előállítások végrehajtásának menetébe, így komplex képet kaphattak a tárgyalásokkal kapcsolatos intézeti háttérmunkáról.
Különös figyelmet kapott a látogatás során az intézet távtárgyaló helysége, mely a folyamatos korszerűsítéseknek köszönhetően az elvárható legmagasabb szinten biztosítja a személyes megjelenést nem igénylő tárgyalások problémamentes lebonyolítását. Az elhelyezési részlegek bejárása során további szakmai fejlesztések kerültek bemutatásra, melyek a biztonságos fogvatartást és a gördülékeny ügyintézést hivatottak támogatni.
Emellett megtekintették az intézet kápolnáját, ahol a hitéleti tevékenység reintegrációs szerepe került előtérbe, valamint a történelmi körletrész bejárása által a Váci Fegyház és Börtön történetét is megismerhették a vendégek.