A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
A Váci Fegyház és Börtön kápolnájában celebrált szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök.
December első napján látogatott intézetünkbe Marton Zsolt váci megyéspüspök, hogy a Váci Fegyház és Börtön kápolnájában celebráljon szentmisét. A misét megelőzően Nagy Balázs István bv. ezredes, parancsnok fogadta a püspököt és hivatalának munkatársait, hogy bemutassa az intézetet. A vendégek rövid betekintést nyerhettek a Váci Fegyház és Börtön történetébe, az intézet működésébe, különös tekintettel az intézeti hitélet bemutatására. Az bejárás során megtekintették a kápolnát, ahol az intézet lelkésze ismertette a börtönlelkészi szolgálat működését. A Váci Fegyház és Börtönben komoly múltra tekint vissza a vallási körletrész kialakítása, hiszen az országban elsőként, 2008-ban Vácon indult a kezdeményezés. Az APAC (Association for the Protection and Assistance of the Condemned - Szövetség az Elítéltek Védelmére és Támogatására) néven működő módszer Brazíliából származik. Az APAC voltaképpen a keresztény hit életformáló, helyreállító szerepét emeli be a büntetés-végrehajtás világába. A hit elsődlegessége mellett az APAC-ban komoly szerepet kapnak a családok és lehetőség szerint a segítő civil közösségek bevonása is. Az ilyen vezérelvek szerint működő körleten keresztény alapelvek szerint élik mindennapjaikat az elítéltek. A körleten elhelyezett fogvatartottak előadással készültek a püspökség munkatársai részére, melyben dalokat adtak elő hangszeres kísérettel.
Az intézetlátogatást követte a szentmise, mely során Marton Zsolt püspök hangsúlyozta, hogy az ember életének minden terén az alap a legfontosabb, amire építkezünk. Emlékeztetett, hogy az adventi időszak a várakozásról szól, mely nem tétlenséggel, sokkal inkább készülődéssel, szívünk megtisztításával telik. A szentmisét követően Püspök Úr és kísérete az intézetparancsnokkal, parancsnok-helyettessel és az intézeti lelkésszel agapén vettek részt.