A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
„A fogát húztam, nem az időt!” – válaszolja mosolyogva a doktornő meglepődött pácienseinek, mikor csodálkozva kérdezik egy oly rettegett foghúzás után, hogy már kint is van a fog? Hatalmas megtiszteltetés érte a büntetés-végrehajtási szervezet szakorvosát: Dr. Bereczkei Ágnes bv. őrnagy, a Váci Fegyház és Börtön fogorvosa az idei Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltje lett! A szavazás pillanatnyi állása szerint Ágnes a régiójában jelölt majd 500 szakember közül a 9. helyen áll!
Ez az egyik kedvelt mondása a Váci Fegyház és Börtön fogorvosának, Dr. Bereczkei Ágnes bv. őrnagynak, aki immár 17. éve szolgál az intézetben. Idén az a megtiszteltetés érte, hogy a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték. A jelölése apropóján közelebbről megismerhetjük azt a fantasztikus embert, aki a sokak által félelmetesnek tartott eszközök másik oldalán tevékenykedik.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat 2017-ben alapították a világhírű tudós Nobel-díjazásának 80. évfordulója alkalmából. A díj célja a szakemberek munkájának elismerése, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. A díjra olyan szakembereket jelölhetnek pácienseik, akik cselekedetükkel életet mentettek, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során elhivatottságuk, odaadásuk, tudományos igényességük és humanitárius szemléletük példaként szolgál kollégáiknak és pácienseiknek egyaránt. Ahogy a jelöltek, úgy a jelölések módja sem mindennapi, a páciensek egy történettel tudják nagyra becsült orvosaikat jelölni. A díjra jelöltek közül a nagyközönség választja az év 7 közönségdíjas orvosát, ezen kívül az alapítvány 2 különdíjat nyújt át minden évben. A nívós díj jelöltjei között idén Dr. Bereczkei Ágnes bv. őrnagy, a Váci Fegyház és Börtön elhivatott fogszakorvosa is elfoglalta a helyét.
Ezen alkalomból mesélt pályafutásáról, életéről. Történetét azzal kezdi, hogy Dr. Donáth Tibor, egyetemi anatómia professzora azt mondta: „Soha ne felejtsék el, hogy a fog végén egy egész ember lóg!” Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a fogó végén is van egy ember, akit most az állomány szélesebb köre megismerhet.
Az egészségügyi pálya úgymond adott volt számára, hiszen édesanyja közel 50 évet dolgozott a szakmában, de orvos, fogorvos nem volt a családjukban. Nagy álma volt, hogy gyermekorvos legyen, mely mellett a pályaválasztásig kitartott, de emellett érdekes, hogy óvodás korából a mai napig tisztán fel tudja idézni az óvó nénik, rokonok fogsorát. Talán végig ez a pálya volt neki megírva?!
A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán szerzett diplomát éppen huszonöt éve, 1999-ben. Az egyetemen beleszeretett a szájsebészetbe is, később itt is kezdett el dolgozni rezidensként a Szájsebészeti Klinikán. Aztán a Szent János Kórház Fül-Orr-Gége és Szájsebészeti Osztályán dolgozott főállásban osztályos orvosként, mellette fogorvosként magánrendelőben is tevékenykedett. Két szakvizsgát szerzett: fog- és szájbetegségek és dento-alveoláris sebész szakorvos. A büntetés-végrehajtás az egyetemi csoporttársa, barátnője jóvoltából került a látószögébe. Edinával, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogorvosával, a mai napig nagyon jó barátnők. Edina annak idején meleg szívvel ajánlotta Áginak, hogy pályázza meg a Váci Fegyház és Börtönben nyugdíjazás miatt megüresedett fogorvosi állást. Ő „egy nyugodtabb munka reményében” így is tett. Jelenleg csak ők ketten, Dr. Kecskeméti Edina bv. őrnagy és Bereczkei doktornő dolgozik fogorvosként főállásban, hivatásos jogviszonyban a szervezetnél. A váci fogorvosi rendelőt 2018-ban felújították, a modern berendezés, a korszerű gépek, eszközök biztosítják, hogy a doktornő még évekig magas színvonalon láthassa el a pácienseket. Jelenleg Vác mellett a Márianosztrai- és a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben is rendel. A kérdésre, hogy sok-e a munka, csak annyit válaszol: „Mindenhol sokat kell dolgozni, hiszen egy embernek 32 foga van”.
Örömmel gondol a kedves emlékekre bv-s pályafutása elejéről. Elmeséli, hogy rögtön otthonosan érezte magát a rendelőben, ebben a külön kis világban, amibe félve belecsöppent. A kollégák hatalmas segítségére voltak a kezdeti időben (is). Első börtönbeli főnöke mondatát a mai napig szívesen idézi: „A fogvatartott az ajtóig fogvatartott, utána már páciens!”.
Munkáját azóta is ebben a szellemben végzi, elhivatottsággal és szakmai alázattal lép be minden nap a rendelőbe. A kollégák is elismerik szakmai tudását, legtöbbjük bizalommal fordul a doktornőhöz, aki mindenkit kedvesen fogad. Személyisége már a rendelőbe lépésnél magával ragad, valamilyen különleges érzékkel oldja az emberek feszültségét, igyekszik átlendíteni, kizökkenteni a pácienst mielőtt az a székbe ülne. Kedvenc mondását is ekkor alkalmazza: „A fogat húzzuk, ne az időt!”. A páciensek figyelmének elterelésére jó eszköz a poén, ezt lelkesen alkalmazza is a doktornő, így az ember észre sem veszi, de mosolyogva ül be az előtte rettegett székbe. Az egész kezelés alatt nyugalmat áraszt, gyakran magyarázza el éppen mit csinál, persze úgy, hogy a fog végén lógó ember is megértse.
De nem csak elragadó személyiségével mutat példát kollégáinak, szakmai pályafutása is figyelemreméltó, az intézet és a szervezet életében is aktívan részt vesz. Az intézeti egészségnapokat rendszeresen fülakupunktúrával színesíti. Mint mondja, szakmai elismerései közé tartozik az is, hogy már két informatikai fogászati rendszer fejlesztésében is részt vehetett, valamint gyakran kérik fel szakmai tanácsadónak. A szervezetnél évente megrendezésre kerülő fogászati konferenciákon rendszeresen tart előadást, illetve 2018-ban és 2022-ben megbízták a rendezvény szakmai szervezésével is, melyet a BvOP a Váci Fegyház és Börtönben bonyolított le.
Végül mesél arról is, hogy milyen érzések, gondolatok futottak át rajta, mikor megkapta az értesítést, hogy jelölték a díjra. Nem tudott róla, hogy jelölni fogják, a mai napig nem tudja ki javasolta és milyen történet lehetett az, ami miatt érdemesnek tartják a díjra.
Huszonöt éve praktizálok, mely hatalmas szakasz az életemben, ez a jelölés éppen ezen az évfordulón egy tökéletes visszajelzés arról, hogy van értelme a munkámnak.
Évente kb. 3000 kezelést végez el, gyakran kérdezik meg, hogy nem unja-e még a munkáját. Erre mindig az a válasza, hogy lehet, hogy az adott héten már huszadjára magyarázza el, hogyan kell helyesen fogat mosni, de lehet, hogy az az ember, aki a székben ül életében először hallja. Hisz az egészségnevelésben, mindig meghatározó része volt a munkásságának, szeretne minden kezében lévő eszközzel segíteni a hozzá forduló embereken, ezért nem találja unalmasnak a munkáját. A díjra jelölés is további visszajelzés, hogy jó abban, ami csinál, hiszen volt egy ember, aki érdemesnek tartotta rá és az egész jelölési folyamatot végig vitte, ami alapján a szakmai zsűri is kiválasztotta.
A továbbiakban is szeretné a munkáját a lehető legmagasabb színvonalon végezni, melyben nagy segítségére van a családja, barátai, amiért rendkívül hálás nekik. Mint mondja, nem tudna ennyi energiát átadni, lelkesedéssel és odaadással fordulni a páciensekhez, ha mellette nem lenne meg az egyensúly, a feltöltődés. Szenvedélye az utazás, a különböző tájak, kultúrák, emberek felfedezése és megismerése, valamint a gasztronómia. Ezekben akkor leli igazán örömét, ha megoszthatja családjával, barátaival.
A jelöltekre 2024. február 19. és 2024. március 19. közötti időszakban szavazhatnak - rendkívül egyszerű módon - amelyre az alábbi linken van lehetőség. Csupán egy e-mail címet kell megadni, amelyen megerősítjük a leadott szavazatunkat. Egy e-mail címről egy szavazatot van lehetőség leadni, az alábbi elérhetőségen:
HTTP://SZENTGYORGYIALBERTORVOSIDIJ.HU/SZAVAZAS/
A büntetés-végrehajtási szervezet gratulál Doktornőnek a jelöléshez és szurkolunk, hogy a büszke díjazottak között legyen!