A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

2026. június 18-án a Veszprémi Börtön női fogvatartottjai is bekapcsolódhattak a Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet által szervezett Országos Fogvatartotti Imanap online közvetítésébe. A közel háromórás, tartalmas lelki programot az intézet börtönkápolnájában követték figyelemmel.
A résztvevő elítéltek nem először kapcsolódtak be egyházi eseményekbe, hiszen rendszeres látogatói a börtönlelkész által tartott igeliturgiáknak és lelki alkalmaknak. Emellett több egyházi rendezvényen is aktívan részt vesznek, így érseki szentmiséken, keresztelőkön és bérmálkozásokon, valamint az intézet egyházi kórusának is elkötelezett tagjai.
Az Országos Fogvatartotti Imanap lehetőséget biztosított számukra arra, hogy közösségben éljék meg hitüket, elmélyüljenek a lelki üzenetekben, és megerősítést kapjanak mindennapi küzdelmeikhez. A fogvatartottak nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel jelentkeztek a programra, amely számukra nemcsak egy különleges eseményt jelentett, hanem egy olyan lelki feltöltődést is, amely kizökkentette őket a szabadságvesztés monotóniájából.
A büntetés-végrehajtási intézet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fogvatartottak számára biztosítsa a vallásgyakorlás lehetőségét. Az ilyen alkalmak hozzájárulnak a belső értékek megerősítéséhez, az önreflexió fejlesztéséhez és a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés elősegítéséhez. Az Országos Fogvatartotti Imanapon való részvétel ismét rámutatott arra, hogy a hit, a remény és az összetartozás érzése a büntetés-végrehajtás falai között is fontos megtartó erőt jelenthet.







