A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A gyermekvédelmi gondoskodásban élők sorsa, élete különös figyelmet érdemel: dr. Kozma Ákos sem először járt a Veszprém közeli lakásotthonban. Augusztus 29-én is ajándékokkal érkezett, kezdeményezéséhez csatlakozott - többek között - a büntetés-végrehajtás szervezete, az állami erdészet és a rendőrség is.
A nyári szünet utolsó napjaiban, az iskolakezdés küszöbén tett látogatása annak a két évvel ezelőtti kezdeményezésnek a része, mellyel az alapvető jogok biztosa - a gyermekek elhelyezési körülményeinek javítása érdekében - együttműködésre hívta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát és a Verga Zrt. Az intézmény iránti figyelem az épület tavalyi felújítása után sem lankadt: dr. Kozma Ákos adta át a részben hivatal által vásárolt, részben pedig a kollégái által adományként összegyűjtött játékokat és a tanévkezdéshez szükséges eszközöket. A gyermekek figyelmét felhívta a tanulás és a sportolás fontosságára, távlati terveik szövögetéséhez, pedig megfontolásra ajánlotta a rendvédelmi pályát, mely, mint mondta, biztos és tisztességes megélhetést nyújt.
Az intézmény vezetője a vendégek között köszöntötte Németh Éva bv. ezredest, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnokát, aki Nyima Tamás bv. dandártábornokot, a büntetés-végrehajtási szervezet I. Agglomerációjának parancsnokát képviselte az eseményen, továbbá Dékány Balázs r. dandártábornokot, Veszprém Vármegyei rendőrfőkapitányt és Ugron Ákos Gábort, a Verga Zrt. vezérigazgatóját. Valamennyi vendég ajándékkal érkezett: iskolatáskák, sportszerek, könyvek kerültek elő a csomagokból. A gyermekek megszeppenve fogadták a meglepetéseket, örömüket látva azonban remélhetjük, hogy az ajándékba vitt eszközökkel a tanévet is nagyobb kedvvel kezdik.