Büntetés-végrehajtás

Szép gyerekkorom volt – ugrunk vissza az időben vagy ötven évet. Miskolcra, ahol a kis Zsolt – a helyőrségparancsnok apa szigora ellenére – szerető családban cseperedett. Az általános iskolában és a gimnázium matematika tagozatos osztályában végig kitűnő tanuló volt, vacillált is, hogy orvosnak vagy matematikusnak tanuljon tovább, aztán a jelentkezési lap beadása előtti napon megnézett egy filmet a tévében, amiben Juhász Árpád terepen, túrabakancsban, közérthetően magyarázott egy bizonyos földtani jelenséget, ő pedig a homlokára csapott: ez nekem is menne! E hirtelen ötlettől vezérelve került a Miskolci – akkor még Nehézipari Műszaki – Egyetemre, ahol geológusnak készült. „A legszebb öt év” – így emlékszik vissza a gondtalan időszakra: jól tanult, mellette teniszezett, atletizált, röplabdázott, focikapus volt, tizenhárom csoporttársával pedig olyan mély barátság szövődött közöttük, hogy mind a mai napig, a börtönben is számíthat rájuk. A selmeci diákhagyományok a jogutód miskolci és soproni egyetemeken is tovább éltek, így mindenkinek volt egy úgynevezett alias neve – az egykori csoporttársak ma is úgy szólítják egymást. Zsolt azt mondja, először a reintegrációs tiszteknek is elkerekedett a szemük, amikor a börtönbe érkeztek a neki címzett levelek „Szia, Király!” megszólítással – az egyetemen ugyanis Zsolt volt „Dodi, a király”.

Az egyetemi évek alatt családot alapított: általános iskolai padtársát vette feleségül, negyedéves volt, amikor megszületett a fiuk. A tanulmányi és a szociális ösztöndíjból, valamint az egyetemi demonstrátorként kapott pénzből szerény albérletre is futotta, ám hiába zárta tanulmányait summa cum laude, mire kilépett volna a munkaerőpiacra, bezárták a környékbeli bányákat. Nem ijedt meg a kétkezi munkától: a húsiparnál vállalt állandó éjszakai műszakot, belsőséget szortírozott. Egykori egyetemi társa kereste meg az ötlettel, hogy alapítsanak pénzügyi céget: akkoriban indult újra a tőzsde, gondolták, abba is beletanulnak. Mint akkor mindenki ezen a területen, ők is nulláról kezdték. Menet közben kitanulták a szakmát, bankár- és tőzsdei képzést végeztek. Akkoriban pörgött fel a kárpótlesijegy-biznisz, a sikerek jöttek, a kft.-ből 1994-re I. Miskolci Brókerház lett. Zsoltot 1996-ban az év brókerének választották, rádiók, napilapok megkereséseire szakértőként osztotta a befektetési tanácsokat, közben a miskolci egyetem gazdaságtudományi karán – külsős oktatóként - hallgatók százainak érdeklődését keltette fel a tőzsde iránt. Nagyon ment a szekér: cégeket, részvényeket vásároltak fel. Hawaii utazás, vadonatúj BMW, vacsora a Hiltonban – sosem nézte az árcímkéket, bármit megvehetett magának. Ma már tudja, nem kezelte jól a hirtelen jött sikert, ez a magánéletére sem volt jó hatással, első feleségétől elvált, 1998-ban pedig az üzleti aranykor is lezárult.

2000-ben két társával eladták a brókerházat egy országos hálózattal rendelkező brókercégnek, Zsolt 15 évig vezette a cég miskolci fiókját, és a kelet-magyarországi régió vezetője lett. 2015. február 23-án aztán minden odalett, amit 25 év alatt felépített, összegyűjtött: az MNB azonnali hatállyal felfüggesztette a brókerház működési engedélyét, miután kiderült, hogy jelentős pénzek hiányoztak a cégből, ugyanis engedély nélkül befektették, majd elvesztették az ügyfeleik pénzét.

Zsolt állítja: miskolci fiókvezetőként nem tudott arról, hogy gond lenne a céggel, olyannyira nem, hogy a saját és a családtagjai, barátai befektetett pénzét sem tudta kivenni. Eladta a lakásait, a nyaralóját, panzióját, hogy legalább a hozzá közel állók kárát megtérítse. Keserves évek jöttek: hazaköltözött az édesanyjához, diplomás közmunkásként a miskolci Grund Pinceszínházban volt jegyszedő és ruhatáros, mellette pizzafutárként járta a várost. Megszámolta: 282 álláshelyre pályázott, végül egy német befektetési cégnél helyezkedett el. Tudta, hogy 2015 októbere óta folyt ellene vizsgálat, végül különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt 5 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélték. 2021 karácsonyát már a veszprémi börtönben töltötte. Azóta is ott van, raktárosként dolgozik, verseket és novellákat ír – két novellájával nyert a büntetés-végrehajtási szervezet pályázatán – és rengeteget olvas. Nem is volt kérdés, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott művészetterápiás program következő börtönszínházi bemutatójára ő írja a darabot. A Jóra való buzgóság című színdarabban is sok szó esik a pénzről, az ilyen-olyan befektetésekről, még a Sharpe-mutató és a cégfelvásárlások is szóba kerülnek. Az egyik főszereplőt magáról mintázta, és a szerepet is szívesen játszotta: ötven percre a fogvatartotti formaruhát saját elegáns öltönyére, Milánóban varratott ingére és nyakkendőjére cserélte.

A próbafolyamat közben tüdőgyulladással kórházba került, de alig várta, hogy újra lábra állhasson, és folytathassa a próbákat – nem akarta cserben hagyni a társait. Számukra ez a program ugyanis – három hónapon keresztül heti négyszer két órában – egy kicsit a szabadságot is jelentette.

Zsolt legkorábban – kedvezménnyel – 2025 októberében szabadulhat. Azt mondja, első útja egy balatonalmádi büfébe vezet majd, ahol süllőt, sajtos-tejfölös lángost eszik, amit egy pohár borral öblít majd le. Aztán hazamegy az édesanyjához, aki a börtönévek alatt is minden áldott hónapban meglátogatja. Három házasságából és két tartós párkapcsolatából „csak” a gyerekek – fia és lánya - tartottak ki mellette, reméli, velük is tartani tudja majd a kapcsolatot. Mivel a pénzügyi tevékenységtől eltiltották, úgy tervezi, szakmai cikkeket ír, de az is lehet, hogy német nyelvterületen kezd új életet.

Előtte azonban a börtönben befejezi az öt színből álló, önéletrajzi elemekből összefűzött drámát, és azt mondja, egy, a brókervilágot bemutató film forgatókönyve is összeállt már a fejében. Dodi, a király, az egykori sztárbróker így várja a karácsonyt – ami reményei szerint az utolsó rácsok mögött töltött ünnepe lesz.